Paks – Panathinaikosz: Odds, fogadási tippek és Konferencialiga előzetes – 2026.07.23.
- Fehérvári úti Stadion
- 2026.07.23. 20:00
A héten négy magyar csapat lép, illetve lépett pályára az európai kupákban. Azt ugyebár már tudjuk, a BL-ben egy sem lesz ott, de az EL-ben és a Konferencialigában ez még összejöhet. A Győr tegnap idegenben 6-2-re verte luxemburgi ellenfelét, a Fradi a Twentével játszik, az Eredivisie bronzérmese ellen nagy bravúr volna a továbbjutás.
A Debrecen az örmény Pyunik Yerevannal, itt azért elvárható a továbbjutás, a legkeményebb meló pedig talán a Paksé. Hiszen ők a Panathinaikosszal találkoznak. A görög bajnokság negyedik helyén végző fővárosi együttes új játékoskerettel, új edzővel vág neki az új szezonnak, és a szurkolók most már nagyon vágynak egy kiemelkedő idényre. Hiszen bajnoki címet majdnem 20 esztendeje nem szereztek, egyedül a hazai kupában tudtak csúcsra jutni.
Paks: pillanatnyi forma
Az elmúlt évek meghatározó magyar csapata lett a Paks, mindezt annak ellenére, hogy csak magyar játékosokat igazolnak, egyetlen külföldi sincs a keretben. Ez a policy mégis eljuttatta őket sorozatban háromszor a dobogóra. Egy ezüstérmet követően kétszer jött össze a bronz.
Az európai kupákban a lépés még nem jött ki, az azért más kávéház, de talán idén. Bár nem az övék a legkönnyebb sorsolás, mondjuk úgy…
A gárda tétmérkőzést nem játszott még, viszont tíz felkészülési találkozójuk volt már. Többek között játszottak az Austria Wiennel (kikaptak 4-1-re), a horvát Slaven Belupoval (győztek 5-3-ra), és az izraeli Maccabi Haifával (3-3 lett).
Panathinaikosz: pillanatnyi forma
A Panathinaikosz évek óta próbálkozik a PAOK – AEK – Olympiakosz hármas elé kerülni, de a bajnokságban ez szinte sosem sikerül. Tavaly is csak a negyedik helyen végeztek, ez pedig Rafa Benítez állásába került.
A gárda 2009/2010-ben lett utoljára bajnok, a kupát viszont 2023/2024-ben sikerült megnyerniük. A nemzetközi porondon tavaly egészen az Európa-liga nyolcaddöntőjéig jutottak, ahol a Real Betis 4-1-gyel kiejtette őket.
Egymás elleni párharcok
A Paks és a Panathinaikosz korábban még sosem találkoztak egymással.
Hírek a csapatok körül, hiányzók
A Paks maga az állandóság. Bognár György sokadik éve ül a kispadon, anno Waltner Róbert egy fél szezonra váltotta őt, de a rutinos edző hamarosan visszatért. A Pakssal kapcsolatban tudni kell, hogy nem igazán foglalkoztatnak légiósokat, konkrétan egyet sem. Csak és kizárólag magyar játékosok alkotják a keretet, és így sikerültek az elmúlt évek bravúros eredményei.
Ezúttal is csak két embert igazoltak – eddig –, Rácz Gergőt és Kuzma Hunort. Ellenben rengetegen távoztak, többek között Szendrei Ákos, Simon Barnabás, Hinora Kristóf és Pesti Zoltán.
A Panathinaikosznál új az edző – Rafa Benítezt váltotta Jacob Neestrup –, és rengeteg az új igazolás. A saját nevelésű játékosokat leszámítva kilencen csatlakoztak eddig, többek között Stefan De Vrij, Victor Kristiansen vagy Anass Zaroury, aki már az előző idényt kölcsönben itt töltötte.
De sokat várnak Elmin Rastodertől, Rick van Drongelentől és a Barca korábbi kapusától, Inaki Penától.
A várható kezdőcsapatok
Paks: Kovácsik – Zeke, Vecsei, Vas, Kuzma, Silye – Peto, Papp, Windecker – Szalai, Hahn
Panathinaikosz: Pena – Kyriakopoulos, Touba, De Vrij, Tsapras – Cerin, Camara – Andino, Taborda, Zaroury – Rastoder
Megfontolandó tippek
Ha valamiben a paksiak bízhatnak, az a hazai pálya, az, hogy a keret jó része évek óta együtt játszik, illetve abban, hogy a Panathinaikosznál nagyon sok az új játékos. De mindent egyben nézve, a görögök győzelmére nagyobb a sansz ezúttal.
- #Tipp1: Pana győzelem
- #Tipp2: Over 2,5