Magyarország – Kazahsztán: Odds, fogadási tippek és Barátságos Mérkőzés előzetes – 2026.06.09.
- Nagyerdei Stadion
- 2026.06.09. 19:00
Holnaptól itt, nálunk is kezdődik a vébé, addig meg még jön egy kis felvezetés. No nem szó szoros értelmében, egyik világbajnoki szereplőről sem írunk ma, de a magyar válogatott meccsével elkezdhetünk hangolódni. Marco Rossiék a finnek pesti legyőzése után Debrecenben fogadják Kazahsztán csapatát. Mondhatnánk, hogy kötelező a győzelem, nem is nagyon tévednénk, de azért tegyük hozzá: Egy nagyon hosszú szezon után vagyunk, a játékosok pedig alig várják, hogy egy kicsit szusszanjanak. Persze újoncokból nincs hiány, bennük bizonyosan ott van a bizonyítási vágy.
Ez pedig így van a kazahoknál is. Talgat Baysufinov mester nem a megszokott csapatával érkezik, de az örmények ellen látszott, az újakra is lehet számítani.
Magyarország: pillanatnyi forma
Győzelemmel hangolt a magyar csapat a kazahok elleni találkozóra. A megújulás alatt levő Rossi legénység a finneket verte meg a Puskás Arénában. Az első félidő abszolút a magyar csapaté volt, Varga Barnabás pedig kétszer villant: előbb Szoboszlai Dominik szögletét fejelte a kapuba, aztán jó 17-18 méterről lőtt laposan a kapuba.
Az AEK Athén játékosa mellett még nagyszerű teljesítményt nyújtott Yaakobishvili Áron, aki ugyan sok meccsen nem védett tavasszal (kispadra került a spanyol harmadosztályban), de megmutatta, miért is tartják tehetségesnek. A találkozó 2-1-es hazai sikert hozott.
A mieink ezzel háromra növelték veretlen meccseik számát, márciusban Szlovéniát megverték, míg Görögországgal ikszeltek.
Kazahsztán: pillanatnyi forma
A kazah együttes nem tudott nyerni júniusi felkészülési mérkőzésén, Örményország ellen viszont nem rossz a döntetlen, 1-1-et értek el idegenben, góljukat Maksim Samorodov szerezte.
Márciusban ez a csapat a FIFA Series elnevezésű tornán vett részt, Namíbiát és a Comore-szigeteket verték meg.
Saját selejtezős csoportjuk nem sült el jól, ahogy a miénk sem. De míg a magyar csapat versenyben volt a pótselejtezőért, addig Kazahsztán csak Liechtensteint tudta megelőzni, Észak-Macedónia, Wales és Belgium mögött értek célba.
Egymás elleni párharcok
A magyar és a kazah csapat mindössze kétszer találkozott, 2014-ben és 2018-ban. A 2014-es – hazai mérkőzést Priskin Tamás, Varga Roland és Konstantin Engel (ög) találataival nyertük meg, azonban négy évvel később a Georges Leekens vezette magyar csapat 3-2-re kikapott. Ott Szalai Ádám és Németh Krisztián talált be, a vendégektől pedig Roman Murtazayev, Baktiyor Zaynutdinov és Yerkebulan Seydakhmet.
Hírek a csapatok körül, hiányzók
A kazah válogatottat annyira nem ismerem, azt viszont tudom, hogy jó pár megszokott játékos most nincs itt. Helyettük bizonyíthatnak a fiatalok. A legnagyobb név abszolút Dastan Satpaev-é, a mindössze 17 esztendős csatár idén a Bajnokok Ligájában mutathatta meg, mit tud, a Kairat Almaty játékosa olyannyira felkeltette mások figyelmét, hogy a Chelsea le is igazolta.
A magyar csapatban két változás biztosan lesz: Sallai Roland és Kerkez Milos is elutazott, nem fognak játszani a következő találkozón. Ketten az újoncok közül bemutatkoztak, Kovács Bendegúz és Yaakobishvili Áron is kapott jó pár percet. A második meccsen Markgráf Ákos, Szendrei Norbert és Tóth Rajmund is esélyt kaphat.
A várható kezdőcsapatok
Magyarország: Tóth – Bolla, Dárdai, Orbán, Nagy Zs. – Styles, Tóth A. – Redzic, Szoboszlai, Lukács – Kovács B.
Kazahsztán: Anarbekov – Tapalov, Maliy, Alip, Sovet – Amir, Karaman, Orazov – Abrayev, Satpaev, Chesnokov
Megfontolandó tippek
A magyar válogatott összeszokottabb és még tartalékosan is erősebb együttes benyomását kelti. Ha Rossi az újaknak is esélyt ad, győzni akkor is muszáj.
- #Tipp1: Magyar győzelem
- #Tipp2: Over 2,5
Töltsd fel az egyenleged a Stonevegas irodájánál az 50%-os újratöltési bónusszal akár 200.000 Ft értékben!