Ipswich – Liverpool: Odds, fogadási tippek és Premier League előzetes – 2026.09.04.
- Portman Road
- 2026.09.04. 21:00
Mára angol mérkőzéssel készültünk, melynek magyar szereplői is lesznek. Bizony ám, újra pályán a Liverpool, amely új menedzserrel vágott neki az idénynek, egyelőre azonban Andoni Iraola regnálása sem egy sikertörténet. És hihetetlenül hangzik, de már két forduló után fogy vele szemben a türelem.
A Pool tavaly gyenge szezont produkált, ami rengeteg eseménynek volt betudható. Arne Slotnak mennie is kellett a sikertelen idényt követően, Iraolával pedig azt célozták meg, hogy azonnal visszatérnek a csúcsra.
Egyelőre azonban két kör után nincs győzelmük, és négy gólt kaptak.
Ellenfelük az újonc Ipswich, amely nemrég még a harmadosztályban szerepelt, majd azonnal feljutott a másodosztályból. Az élvonal viszont túl nagy falat volt. Most újra megpróbálják, ezúttal viszont már nem Kieran McKennával.
Ipswich: pillanatnyi forma
Egy sima, egy fordított, az Ipswich feljutása után egy győzelemmel és egy vereséggel indított. Mielőtt az eredményekről beszélnénk, muszáj azt megemlíteni, hogy Kieran McKenna az idénykezdés előtt egy hónappal lemondott. A helyét Gary O’Neill vette át, aki Angliában dolgozott a Bournemouth – Wolverhampton párosnál, majd a Strasbourghoz szerződött.
A nyitányon az Ipswich 2-1-re nyert a Sunderland ellen, majd a legutóbbi meccsükön egy ötöst kaptak Manchesterben. Pedig az első félidőben még szoros volt a MU elleni találkozó, Leif Davis góljával még vezettek is. Aztán jött Bruno Fernandes, egymaga lőtt hármat, a pontszerzés pedig felejtős lett. A végén még Julio Enciso szépített.
Liverpool: pillanatnyi forma
A Pool idáig két döntetlent hozott össze, nyilván ez nem tetszik a szurkolóknak. Sem a játékosoknak, a második iksz után Alisson szétrúgta a cserét jelző táblát a lefújást követően. A Newcastle United és a Nottingham Forest elleni mérkőzések egyaránt 2-2-vel végződtek, és mindkét esetben a vörösöknek kellett futni a pont után.
A St. James Parkban erre a 99. percben került sor Szoboszlai Dominik által, míg a második meccsen Alexander Isak egyenlített először, majd Victor Munoz másodszor.
Egymás elleni párharcok
A két évvel ezelőtti bajnokságban játszottak egy ligában, akkoriban az Ipswich újonc volt, ki is esett, míg a Liverpool bajnok lett. Az eredmények ennek megfelelően alakultak. Ősszel 2-0-ra nyert a Pool idegenben Diogo Jota és Mo Salah góljaival, az Anfielden pedig 4-1-re, itt betalált Szoboszlai Dominik is (Mo Salah és Cody Gakpo mellett, a holland kétszer talált be), a másik oldalon pedig Jacob Greaves.
Az utolsó öt közös fellépésből négyet nyert a Liverpool, bár a fenti meccseket leszámítva a többi nagyon régen volt, 2002-ben.
Hírek a csapatok körül, hiányzók
Az átigazolási piac utolsó napján Liverpoolban már nem várható semmi, a vörösök ezzel a kerettel indulnak neki az idénynek. Érkezett Jeremy Jacquet, Victor Munoz, Ronald Araujo és tegnap befutott Bradley Barcola is, akiért több mint 100 millió fontot fizettek ki.
Olyan nagyságok távoztak a klubtól, mint Mohamed Salah, Andy Robertson, Ibrahima Konaté vagy Curtis Jones, illetve ma még leléphet Harvey Elliott, aki Valenciában építené magát újra.
A vörösöknél továbbra is sérült Hugo Ekitiké, Conor Bradley, Giovanni Leoni, valamint Joe Gomez, Jayden Danns és Federico Chiesa.
A hazaiak 200 millió eurónak megfelelő fontot költöttek, olyan játékosokat szerződtettek, mint Issa Diop és Sasa Lukic (Fulham), Florentino (Burnley), Exequiel Palacios (Bayer Leverkusen), Julio Enciso (Strasbourg) vagy Daizen Maeda (Celtic).
Náluk Kétséges Florentino, Emersonn és Azor Matusiwa játéka, biztosan nem léphet pályára Jack Taylor és Jaden Philogene.
A várható kezdőcsapatok
Ipswich: Scherpen – O’Shea, Diop, Greaves, Davis – Lukic, Nunez – Fatawu, Enciso, Maeda – Emersonn
Liverpool: Alisson – Frimpong, Jacquet, van Dijk, Kerkez – Szoboszlai, Mac Allister – Munoz, Wirtz, Barcola – Isak
Megfontolandó tippek
Az Ipswich sokkal erősebbnek tűnik, legalábbis a nyári igazolások alapján. Egy győzelmük van már, biztos, hogy ezúttal keményebb dió lesznek a többiek számára. De ez nem jelenti azt, hogy pontot fognak szerezni Szoboszlai Dominikék ellen.
- #Tipp1: Liverpool győzelem
- #Tipp2: Over 2,5
- #Tipp3: BTTS