FC Köbenhavn – Lyngby: Odds, fogadási tippek és Superliga előzetes – 2026.07.26.
- Parken Stadion
- 2026.07.26. 16:00
Nem nagyon szoktunk a dán focival foglalkozni, leszámítva pár válogatott meccsüket. Ám mivel most nem sikerült a világbajnokságra eljutniuk, nem igazán kerültek célkeresztbe. Most azonban igen, ez az előnye – és a hátránya is –, hogy a nagy bajnokságok még odébb vannak.
A Koppenhága – Lyngby csatát néztük ki, Dánia egyik (jelenleg gyengélkedő) élcsapata egy olyan együttes ellen, amely évek óta igyekszik hosszabb távon rendezni a helyét az élvonalban. Kevés sikerrel.
A találkozón adott esetben magyarral is találkozhatnánk, az MTK-tól visszatért Németh Hunor, a 19 esztendős tehetséges középpályás, aki talán egy kicsit elsiette a felnőtt futballt. A Granen-díjat megnyerő játékos (ezt a díjat rajta kívül korábban olyanok kapták, mint Michael Laudrup vagy Victor Froholdt) nem futott rossz szezont, de tartok tőle, nem fejlődött annyit a kék-fehéreknél, mintha maradt volna Dániában. Persze bármikor beismerem, ha rám cáfolnak, szóval…
FC Köbenhavn: pillanatnyi forma
Nem sikerült jól a tavalyi szezon. Az általában a bajnoki címre hajtó FC Köbenhavn még a felsőházi szereplést sem tudta kivívni. Innen pedig már csak tüzet tudtak oltani, mást nem. Ez azt jelenti, hogy odaértek a hetedik helyre, amely osztályozót jelent a Konferencialiga indulásért. Ezt a Bröndby ellen meg is nyerték.
Így tegnap pályára is léphettek a harmadik számú kupasorozat selejtezőjében, 3-3-at értek el az ukrán Zhitomir ellen. Kétszer talált be Robert, egyszer Emil Madsen.
Lyngby: pillanatnyi forma
A Lyngby az utóbbi tizenöt évben folyton azért küzdött, hogy ne essen ki az első osztályból. Ha ez mégis összejött, akkor azért küzdött, hogy azonnal visszajusson. Öt kiesés és öt feljutás az elmúlt évek mérlege. A cél most is az volna, hogy sikerüljön bent maradni a Superligában.
Az együttes egyelőre vajmi keveset tudott erősíteni, ezzel a mostani kerettel nem lesz könnyű a bennmaradás.
Viszont legalább a felkészülési mérkőzések jól sikerültek, mindhármat nyerték.
Egymás elleni párharcok
Miután a Lyngby tavaly a másodosztályban szerepelt, így nem találkoztak bajnoki meccsen. A kupában viszont igen, szeptemberben a vendég Köbenhavn 2-0-ra nyert Youssoufa Moukoko és Viktor Claesson góljaival.
Bajnokikon is inkább nekik áll a zászló, a legutóbbi hét élvonalbeli meccsük mindegyikét a koppenhágaiak nyerték meg.
A Lyngby 2017 óta nyeretlen ellenük.
Hírek a csapatok körül, hiányzók
Egyelőre nem volt komoly érkező a hazaiaknál, bár Alex Král ezt megelőzően komoly bajnokságokban is játszott. Ám sokatmondó, hogy sehol sem marasztalták. A 28 éves középpályás mellett még Felix Bejimo érkezett ingyen, illetve többen visszatértek kölcsön után.
Rengeteg azonban a pletyka, többek között Jacob Bruun Larsen vagy Alex Bernhardsson nevét is hallani, de eközben sanszos, hogy a legjobbak közül Elias Achouri vagy Robert is lelép.
A Lyngby ekkora neveket nem tud szerződtetni, számunkra ismeretlenebb futballisták csatlakoztak, mint Daniel Freyr Kristjánsson vagy Isak Snaer Thorvaldsson.
A csapat egyik tehetsége, Tobias Storm igazolt el, a dán-japán belső védő a holland bronzérmet szerző NEC Nijmegenhez távozott.
A várható kezdőcsapatok
FC Köbenhavn: Kotarski – Bejimo, Garananga, Suzuki, Lopez – Clem, Král – Elyounoussi, Madsen, Robert – Cornelius
Lyngby: Kochen – Cornelius, Kristjánsson, Fischer, Tytens – Winther, Sandrav, Hebo – Thorvaldsson, Abubakari, Colin
Megfontolandó tippek
A Köbenhavn jobb csapat, ezt pedig a pályán is meg kell mutatniuk. Úgy hiszem, ez még messze nem a végleges csapat, a Zhitomir elleni visszavágó is vár rájuk, de ennyivel jobbak, mint a Lyngby.
- #Tipp1: FC Köbenhavn győzelem
- #Tipp2: Over 2,5
Cashback a Monsterwin oldalán! Kapj pénzt a vesztes fogadásaid után, a veszteségeid 10%-át nyerheted vissza!