Bournemouth – Leeds United: Odds, fogadási tippek és Premier League előzetes – 2026.04.22.
- Vitality Stadium
- 2026.04.22. 21:00
Egy kicsit visszatérünk az angol ligához. Tudom, a múlt hét vége is lényegében csak róluk szólt, de ha egyszer hétközi bajnokikat rendeznek, akkor mit csináljak…
Nyilván érdekesebb mindenki számára a Bournemouth – Leeds United, különösen, hogy akár magyar játékost is láthatunk a pályán. Tóth Alex nem tudta magát beverekedni a kezdőcsapatba érkezése után, és már nem is fogja Iraolánál, a spanyol ugyanis bejelentette, hogy a szezon végén távozik. Már az utódja is megvan, Marco Rose ül le a kispadra.
Sokat köszönhetnek neki, és akár még hálásabbak lehetnek majd a drukkerek, főleg, ha sikerül a hatodik helyre vezetni a cherriest. Bármennyire is hihetetlennek gondoltuk volna ezt a szezon elején – főleg azután, hogy mennyien távoztak a Bournemouth-tól -, most annyira valóságos a dolog.
Ellenfelükről előzetesen annyit tudunk elmondani, hogy jó formában vannak, és vélhetően nem lesz problémájuk a kieséssel a hátralévő fordulókban.
Bournemouth: pillanatnyi forma
A szezon elején kissé meg voltak ijedve a szurkolók, hiszen a csapat eladta Ilja Zabarnyit, Dean Huijsent és Kerkez Milost is. A télen még Antoine Semenyo is távozott, így kimondható, hogy fontos játékosok léptek le. Andoni Iraola azonban remek munkát végzett, ennek köszönhetően pedig a Bournemouth a legjobb bajnoki eredménye felé halad. Azt is a spanyollal érték el, 12. helyen végeztek korábban.
Most viszont ennél is feljebb juthatnak, és esélyük van kikerülni az európai porondra is. Jelenleg 48 ponttal a 8. helyen állnak, de annyi a pontjuk, mint az előttük levő Brentfordnak és a Chelsea-nek.
Utolsó meccsüket 2-1-re nyerték idegenben, Marcus Tavernier mellett Adrien Truffert talált be. Az ellenfél a Newcastle United volt.
Mérlegük 11-15-7, otthon 6-8-2.
Leeds United: pillanatnyi forma
Szalad a szekér a Leedsnél is, nagyon úgy néz ki, hogy jövőre is a Premier League-ben találkozunk Daniel Farke együttesével. A legjobbkor kezdtek záporozni a sikerek. Jelenleg 8 ponttal vannak a még kieső helyen levő Tottenham előtt, és ez az előny kitarthat, főleg, hogy kettejük között még ott van a West Ham United is.
Nemrég a Manchester United otthonában nyertek 2-1-re, most hétvégén meg a Wolverhamptont intézték el 3-0-ra. Góljaikat James Justin, Noah Okafor és Dominic Calvert-Lewin szerezték.
Eközben az FA Kupában is bejutottak a legjobb négy közé, a borzalmas formában levő Chelsea-t is megfoghatják, de ott azért nem ők számítanak favoritnak.
Mérlegük 9-12-12, idegenben 2-7-7.
Egymás elleni párharcok
Mostanság nem sajnálják a csapatok a gólokat egymás elleni meccseiken. Idén az Elland Road egy 2-2-es döntetlent látott, ahol Eli Junior Kroupi a 93. percben mentett pontot. Előtte a vendégek részéről még Antoine Semenyo talált be, aki azóta már a Manchester City játékosa lett, a hazaiaktól pedig Joe Rodon és Sean Longstaff.
A tavalyi idényben is izgalmas találkozóik voltak, a Vitalityben a hazaiak nyertek 4-1-re, az Elland Roadon szintén a hazai csapat volt a jobb, ők akkor 4-3-ra győztek.
Utolsó öt meccsükön van némi Leeds-fölény, három siker mellett egyszer ikszeltek, egyszer kaptak ki. Ami pedig a Bournemouth otthonában lejátszott összecsapásokat illeti, itt is a vendégcsapat van fölényben, két vereség mellett háromszor nyertek.
Hírek a csapatok körül, hiányzók
A vendégek hiányzóival kezdem, mert az a lista egy kicsit rövidebb. A Leeds United csapatának egyik alapembere, Anton Stach esett ki, de a szezonban még játszhat, még két hétig nem lesz elérhető. A másik hiányzóval ugyanez a helyzet, ő nem más, mint Daniel James.
A Bournemouth együtteséből Justin Kluivert mellett Julio Soler és Lewis Cook fog hiányozni.
A várható kezdőcsapatok
Bournemouth: Petrovic – Jimenez, Hill, Senesi, Truffert – Scott, Christie – Rayan, Kroupi, Tavernier – Evanilson
Leeds United: Darlow – Justin, Struijk, Bijol – Bogle, Ampadu, Tanaka, Gudmundsson – Aaronson, Okafor – Calvert-Lewin
Megfontolandó tippek
Jobb csapatnak tartom a Bournemouth együttesét, akiknek komoly célja van. Az ilyen meccseket hozniuk kell, ha valóban az EL-ben akarnak szerepelni.
- #Tipp1: Bournemouth győzelem
- #Tipp2: Over 2,5